Diana Spencer gondoskodó kislány volt, igyekezett a családot elhagyó anyát is pótolni, és tartotta a lelket kisöccsében. Az egykori kisfiú már rég felnőtt, Lady Diana „tündérmeséjét” és a tragikus véget is ismerjük már. A hercegnő kedvenc ruháiból és személyes tárgyaiból öccse, Charles Spencer múzeumot hozott létre Althorpban, melynek egy részét most a magyar közönség is megtekintheti. Charles Spencer a Diana-emlékkiállítás megnyitója kapcsán járt Budapesten.
- Nemrégiben éppen a hercegnő volt a címlapunkon - mutattam neki a Nők Lapja aktuális számát. 
- És mi a címlapszöveg? - kérdezett vissza mosolyogva.
- Lady Diana modern tündérmeséje. Egyetért azzal, hogy tündérmese volt a nővére élete?
- Igen, az volt, amely sajnos, tragikusan ért véget. Ám remélem, az emberek ennek ellenére inkább a szépséget, az erőt, a bátorságot, az „igaz mesét" látják az életében, és nem a szomorúságot. Kívülről csupa szépség és csillogás volt az élete, de az igazság ennél jóval árnyaltabb. A szépség, jóság, szeretet és fájdalom furcsa keveredése alkotta Diana legendáját. Persze, hogy voltak szomorú pillanatok az életében, ő sem volt mindig szerencsés például a szerelemben... Ám a szíve vezette őt mindig, ezért is szerették nagyon az emberek.
- Mi a célja ezzel a kiállítással? Miért tartja fontosnak, hogy szerte a világon lássa a nagyközönség a nővére kedvenc tárgyait?
- Szeretném kicsit közelebb hozni őt azokhoz is, akik nem ismerhették őt. Talán a ruháin, tárgyain keresztül jobban megértik, milyen ember is volt a nővérem.
- Szerették őt a magyar nők is. Emlékszem, egyszer egy gyönyörű, lila-rózsaszín összeállításban jött el Budapestre, és sokan megdöbbentek, mert az első közéleti nő volt, aki nem viselt a hivatalos eseményen harisnyát a kosztümjéhez. Amikor láttam a tévében, arra gondoltam, de jó is lenne ilyen bátor, modern, úttörő nőnek lenni majd, és persze nem csupán a harisnyanadrág hiányára gondoltam...
- Valóban, utat mutatott a nőknek, segített talán a saját példájával is, hogy vállalják az érzéseiket, hogy bátran mutassák ki a gyengeségeiket, de emellett a náluk gyengébbeknek segíteniük kell. Voltak persze problémái, a házassága is megromlott, de ki tudott lépni belőle. Ez is azt mutatta, hogy ő is „csak" ember volt, érző szívvel. 
- Milyen testvér volt?
- Önálló és segítőkész. Édesanyánk elhagyott minket, amikor még nagyon kicsik voltunk. Diana volt a legerősebb közülünk, igyekezett átvenni az anyaszerepet. Nekem és két nővéremnek nagyon sokat segített, hogy ne érezzük annyira édesanyánk hiányát. Talán ekkoriban alakult ki benne, hogy a gyengéknek, a kisebbeknek segíteni kell, méghozzá jókedvűen! Mindig derűs volt, sokat nevetett, tele volt energiával. Elvitt az iskolába, rendet tartott az otthonunkban, takarított. És nagyon vagány lány volt.
- Mit gondol, mi lenne ma Diana üzenete a magyar nőknek?
- Szerintem a kiállítás valamennyire tolmácsolja Diana üzenetét. Vagyis: sokkal teljesebb lesz az életed, ha vállalod az érzéseidet, érzelmeidet, a hangulataidat, a szeretetet, a szomorúságot, a fájdalmat. Ha valamiben nagyon rosszul érzed magad, vagy már nem épülsz belőle, akkor saját magad és a környezeted miatt is tovább kell lépned. Saját példájával mutatta: ha az energiádból, szeretetedből másoknak is adsz, rengeteg erőre teszel szert. Emlékszem, amikor HIV-betegek, leprások vagy a taposóaknák áldozatai között járt, nemcsak adott nekik, hanem kapott is tőlük: energiát, szeretetet. És bárki feltöltődhet ilyen módon, ha segít azoknak, akik rászorulnak. Az ő tündérmeséje így teljes: mindig kiállt az általa jónak talált célok mellett. Ebben egyre több nő követi a példáját.
- A kiállítás egyik fontos darabja Lady Diana esküvői ruhája. Ön mit érez, amikor rápillant erre a ruhára?
- Ez a ruha ma is lélegzetállítóan szép és modern, a „tündérmese" elengedhetetlen darabja.
- Még ha a házasság nem is volt felhőtlen...
- Nos... - pillantott rám derűsen, elgondolkodott, aztán diplomatikusan nem kommentálta az előző mondatot -, ott voltam a nővérem esküvőjén. Tizenhét éves voltam, de ma is tisztán látom magam előtt a szertartást, az előkészületeket. Végignéztem, amikor Dianát kisminkelték a nagy alkalomra, láttam az arcán a várakozást és a boldogságot. Testvéreként drukkoltam, hogy az a kislány, akivel együtt nőttem fel, és aki gyönyörű nővé cseperedett, megtalálja a boldogságot, és az a nap legyen élete legszebb napja, és az azt követőek is majdnem ugyanolyan szépek legyenek. Szóval, ha ma ránézek a nővérem esküvői ruhájára, ellentmondásos érzések kavarognak bennem... mert azért a tündérmese nem volt tökéletes. De az a nap tényleg gyönyörű volt Diana számára.